Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magyar termék

BrandLab

A magyar termékek mellett tették le a voksukat a multi élelmiszerláncok

Kiemelten fontosak a hazai beszállítók a Magyarországon jelen lévő nemzetközi élelmiszer-kiskereskedők számára. Az áruházláncok több olyan termékkörben is kizárólag magyar forrásból töltik fel az árukészletet, melyeket a vásárlók a leggyakrabban keresnek, beleértve például a főbb tejtermékeket, a tojást vagy a különféle hús- és pékárukat. A gyártókkal közös fejlesztések, illetve a magyar kistermelőket támogató programok pedig biztosítják, hogy a vásárlókhoz minél kedvezőbb áron jussanak el a minőségi hazai termékek.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Nagy István agrárminiszter: Látjuk a kínai rémtörténeteket, nem szeretnénk odáig eljutni

A magyar élelmiszerek forgalmának növelése ma már leginkább a fogyasztói tudatossággal érhető el, ám ehhez az Európai Uniónak is változtatnia kellene piaci mechanizmusain - mondja Nagy István agrárminiszter a hvg.hu-nak adott interjúban, amelyben beszélt arról is, miért probléma, hogy minden gazda udvarán porosodik egy traktor, miért jó, hogy a magyar vidéken megjelentek a pályaelhagyó értelmiségiek, és milyen akadályokat kellett leküzdenie, hogy belvárosi irodája teraszára költöztesse öt méhcsaládját.

SPAR Magyarország

9 termék, amiből csak a magyar az igazi

Vásárláskor egyre válogatósabbak vagyunk. Jobban figyelünk arra, mi mennyi cukrot tartalmaz, van-e benne allergén anyag, gluténmentes-e vagy sem... De van még egy dolog, amire igencsak érdemes figyelni: hogy hol gyártották az adott élelmiszert. A Magyar Termék logót viselő áruk vásárlásával hatékonyan támogathatjuk a gazdaságot, ám van másik jó oldaluk is: nagyon ízletesek. Összegyűjtöttünk 9 olyan finomságot, amiből csak a magyar az igazi.

hvg.hu Vállalkozás

A magyar bendőbe kerülő élelmiszer 22 százaléka nem magyar

A boltokban kapható sonkáknak csak a fele magyar, a joghurtoknál még kisebb a magyar termékek aránya. Tízből egy tojás külföldről jön, de a friss tej és baromfi szinte kizárólag itthoni előállítású. A külföldi boltokban 75, a magyarokban 85 százalék a magyar termékek aránya.

Torontáli Zoltán Vállalkozás

Védjegyvitán zördült össze a Lidl és 12 magyar cég

Egészen furcsa üzleti csata folyik a Lidl és egy olyan társaság között, amelyet 12 magyar vállalat birtokol. A magyarok szerint necces, hogy a Lidl egy általuk kitalált, a termékek magyar származását tanúsító védjegy farvizén evez, a Lidl szerint azonban már eleve nem is lehetett volna a kérdéses védjegyre oltalmat bejegyezni.

hvg.hu/MTI Vállalkozás

Itt van Putyin ajándéka: beengedhetik a magyar termékeket Oroszországba

A magyar, a görög és a ciprusi termékek kerülnek először orosz piacra az embargó feloldása után – mondta az orosz állat-egészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat vezetője. Szergej Dankvert az interfax.ru szerint arról beszélt, hogy "vizsgálják szakértők küldését Magyarországra, Görögországba és Ciprusra. Feladatuk auditálni a szállítókat, hogy amint az Oroszország által válaszként hozott embargót Moszkva feloldja, ezek az országok azonnal exportálhassanak."

hvg.hu Gazdaság

Orbán: "Ismerjük a saját fajtánkat"

Bár egy magyar sose mondaná azt, hogy jól mennek a dolgok, azért az ki lehet mondani, hogy a magyar mezőgazdaság régen látott mértékben fejlődik – mondta Orbán Viktor az OMÉK megnyitóján. Beszédében az is elhangzott, hogy Magyarország "mezőgazdasági ország", a GPD-nek 4,5 százalékát adja az agrárium, az ágazatban 200 ezer ember dolgozik.

1 2 3 4
Segítséget kapnak a kormánytól a sorban állástól fázó nyugdíjasok

Segítséget kapnak a kormánytól a sorban állástól fázó nyugdíjasok

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

Visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, akik a Nemzeti Színházban lezuhantak a díszletről

A címlapról ajánljuk